OPTIMISTÁK ÖT KULCSMONDATA

Léte­zik néhány egy­szerű mon­dat, amik gya­kori hasz­ná­la­tá­val könnye­dén kikö­vez­he­ted az utat a pozi­tív gon­dol­ko­dás felé. Lás­suk mely mon­da­tok segí­te­nek ebben!

„Téved­tem.”

Ezt a mon­da­tot nem­csak kimon­dani nehéz, de őszin­tén átérezni is. Pedig tévedni — mint tud­juk — emberi dolog, tehát min­den­ki­vel elő­for­dult már. Ha belá­tod téve­dé­se­det, az nem azt jelenti, az ügyet­len­sé­ge­det, vagy az alkal­mat­lan­sá­go­dat hang­sú­lyo­zod, sok­kal inkább azt, hogy fel­vál­la­lod önma­ga­dat a hibá­id­dal és azok követ­kez­mé­nyé­vel együtt. Ugyan­ak­kor a téve­dés beis­me­ré­sé­vel kaput nyitsz egy új meg­ol­dásra, vagyis azt is bizo­nyí­tod, hogy képes vagy a vál­toz­ta­tásra. Ez a hoz­zá­ál­lás nem­csak a sze­mé­lyi­sé­ge­det fej­leszti, de pél­da­ként áll­hatsz mások elé, mert így máso­kat is pozi­tív vál­to­zásra ösztönözhetsz.

„Saj­ná­lom.”

Ha téve­dé­sed beis­me­ré­sé­vel a saj­ná­la­to­dat is ki tudod fejezni őszin­tén, az ese­tek több­sé­gé­ben a másik fél haragja és ellen­sé­ges­sége is egy csa­pásra eltű­nik. Hiszen érezni fogja raj­tad, hogy érzel­mi­leg is meg­érin­tett az adott szituáció.

„Képes vagyok rá!”

Ez a báto­rí­tás jól jöhet min­den­ki­nek a kör­nye­ze­ted­ben — bele­értve saját maga­dat is. Ha nem teszed pró­bára képes­sé­ge­i­det sosem fogod meg­tudni, hogy mi min­dent érhet­nél el. Ha viszont kiala­kí­tod magad­ban a „bár­mit elér­he­tek” hoz­zá­ál­lást, akkor tény­leg valóra vál­hat min­den. Ráadá­sul a „Képes vagy rá” — mon­dat­tal az ismerő­se­i­det is biz­tat­ha­tod. Ez a mon­dat adhatja meg a kezdő­lö­kést a bará­ta­id­nak ahhoz, hogy többre legye­nek képe­sek, mint amit valaha lehet­sé­ges­nek hit­tek volna.

„Köszö­nöm.”

Ne tekints magá­tól értetődő­nek sem­mit, tudd meg­kö­szönni azt, amit mások­tól kapsz: legyen az bár­mi­lyen szol­gál­ta­tás, aján­dék, de akár a rád for­dí­tott idő is. A „köszö­nöm” a másik ember nagy­lel­kű­sé­gé­nek elis­me­rése – min­dig jó érzés köszö­ne­tet kapni és az is jó, ha van mit meg­kö­szönni, úgy­hogy ha okod van rá, min­dig han­goz­tasd a köszönetet!

„Büszke vagyok rád!”

Alap­vető emberi szük­ség­le­tünk, hogy elis­mer­je­nek ben­nün­ket – első­sor­ban azok, akik a leg­töb­bet jelen­tik szá­munkra. Kemé­nyen dol­go­zunk azért, hogy kiér­de­mel­jük a jogot, hogy büsz­kék lehes­sünk önma­gunkra. De bár­mi­lyen cso­dá­la­tos érzés büsz­ke­sé­get érezni ered­mé­nye­ink lát­tán, az érzés ereje sok­szo­ro­sára növek­szik, ami­kor mások mond­ják ezt nekünk. Ez a rövidke mon­dat olyan, mint egy ener­gia­bomba: simo­gatja a lel­ket és szár­nya­kat ad az önbi­za­lom­nak. Alkal­mazd minél gyakrabban!