Adventi elmélkedés 5. - Bizalom

Csodálom Isten bizalmát: drága Szent Fiát, Szent Józsefre és Szűz Máriára bízza. 

Nem küld vele láng pallosú, őrző-védő kerubokat. 

A kis Jézus az emberek karjába veti magát, mert tudja azt, hogy az ember jó, hisz minden embert az ő Mennyei Atyja teremtett, és ő selejtet nem teremt. 

 Jézus, a védtelen kisbaba, bizakodó szeretettel simul oda Máriához, fúrja fejét József karjai közé, 
és tudja azt, hogy ez az emberpár gondját viseli. 

Heródes a gyermek életére tör, a Szentcsalád mindent hátrahagyva, mindenről lemondva, kész az élet, a szeretet mellett dönteni. 

Elmenekülnek Egyiptomba, hogy megmentsék Jézus életét. 

Az isteni bizalom gyümölcsöt szül!

Azt gondolom, hogy nekem is bíznom kell az emberben, az Isten által teremtett csodában,
 akit Isten társul, testvérül, barátul adott nekem.

Hiszem, hogy a törött csont vágyik összeforrni, egésszé válva életre kelni.

 Él a vágy a gyógyulás után!

 Hiszem, hogy népem, nemzetem él, és együtt akar szeretetben élni mindazokkal, 
akik szeretettel megosztják vele a Kárpát-medence csodaszép tájait.

Hiszem, hogy akár a többi nemzetet, Isten bennünket, magyarokat is szeretetből, jóságból teremtett. 

Arra teremtett, hogy világító, életet adó, fényt hordozó gyermekei legyünk.

Isten áldása legyen a bizalmukon, mely otthont ad nekünk!