Az Élet Hét szentsége
Első szentség az Élet tisztelte
Az életet az Isteni hatalom ajándékozta az ember számára,arra,hogy tanuljon,fejlődjön!
Ám a tanulás és fejlődés mellett a szabad akaratot is,miszerint a sorsok vállaltak és a lélek által történő lehetőségek és utak választása!
Ám a tanulás és fejlődés mellett a szabad akaratot is,miszerint a sorsok vállaltak és a lélek által történő lehetőségek és utak választása!
Második szentség a Bűnbocsánat szentsége
A bűnbocsánat szentsége kapcsán a lélek megbánhatja az általa elkövetett vagy meg nem tett cselekedeteket,hibákat és tévedéseket.
Ennek a folyamatnak gyakran részese a betegség,mely tanító jellegű. Így a gyógyulás egyszerre tanítás és gyógyítás is a lélek számára.
Visszavágyódás az Egy-ségbe,hiszen a kiszakadás a hibák által a különállóság érzésének kapcsán hozza a „tedd jóvá!” érzést.

Harmadik szentség a Szeretet szentsége
A Szeretet, mint a Krisztusi világmozgató energiájának befogadása az ember, illetve a lélek számára, így válva hordozójává ezen energiáknak.
Negyedik szentség a Megbánás szentsége
Minden létező megbánásával új jóságnak ad életet!
Ezzel az egész mindenség számára pozitiv energiákat hoz létre. Bármely hátrányos vagy nem-kivánatos hatást is okozott, minden jóvátehető.
A jóvá-tétel fontos gyógyító és tanító folyamat, mely jobbító és épitő hatást vált ki a világban!

Ötödik szentség a Könyörület vagy Kegyelem szentsége
A könyörületesség a megbánás és megbocsátás valamint a jóvá tétel kapcsán éled a lelkekben! Segítővé válik a lelkek között, mert már átesett azokon a változásokon, amiken az általa segítettek még csak a folyamatában vannak!
Hatodik szentség az Áldottság szentsége
Minden lélek, aki a mindenható nevében, tanításai nevében tevékenykedik és segíti a lelkeket a fejlődésükben felmagasztaltatik és helye lesz az Isteni Létben.
Hetedik szentség az Eggyé válás szentsége
Az Eggyé válás szentsége kapcsán a Teremtő energiáit fogadja magába és válik eggyé az Isteni teljességgel!
A Hét szentség, mint a spirituális fejlődésünk lépcsőfokai
A hét szentség olyan szakrális beavatási út illetve rituálé, mely az Isteni kegyelem energiáival tölti fel a lelkeket.