Adventi elmélkedés 16. - A mi erőnk
 

Sokszor megtapasztaltam, hogy mindaz, amit csinálok, nem az enyém, hanem az élő Istené. 

A gyermekekért, kiket nevelek, Jézus Krisztus meghalt a keresztfán. 

Én legföljebb megpróbálok kenyeret adni nekik, gondozni őket. 

Isten ezért a világért, a mi népünkért, nemzetünkért meghalt. 

Életednek óriási ára volt. 

Isten jobban akarja azt, hogy mi külön és együtt is fejlődjünk, szépek, nagyszerűek legyünk, mind amennyire mi bármikor is akarhatnánk.

 Isten számára mi fontosabbak vagyunk.

A keresztény ember ereje ebből a világot kibontakoztató, világot továbbfejlesztő Isteni erőből fakad. 

Az Úr az életadó víz, a forrás, mi magunk vagyunk, mert az élet, az életet adó víz mind-mind általunk fakad. Jézus olyan szépen mondja, én vagyok a szőlőtő, és ti vagytok a szőlővesszők. 

Igazából az a göcsörtös, ráncos tőke, ami életet ad. 

És mi, a vesszők, gyümölcsöt termünk, ízletes fürtöket hordunk. 

Annyira tudom csodálni Istennek az alázatát, ahogy átengedi a gyümölcstermés dicsőségét nekünk. 

Szelíden, alázatosan hordoz bennünket, a szőlőtő termésének az öröme, büszkesége a miénk lehet, az élet dicsősége az övé. 

Élet van bennünk, míg alázattal, szeretettel együtt a tőkén vagyunk.

Nagyon fontos, hogy meglegyen bennünk az élő hit. 

Higgyük azt, hogy a népünket, nemzetünket nem mi akarjuk felemelni, nem mi teremtettük, nem mi haltunk meg érte a kereszten, hanem az élő Isten, és ez reményt, biztonságot ad. 

Ő nem személyválogató, mindannyian számára kedvesek vagyunk, jászlához meghívja az egyszerű pásztort, de a gazdag napkeleti bölcset is.

Istennek az a célja, hogy mint, minden nép, úgy a mi népünk is erős, egészséges és egységes legyen.