Adventi elmélkedések 15.

Úgy gondolom, hogy a Jó Isten, ha akarná egyetlen éjszaka, egyetlen nap alatt le tudná vadászni az erdőből az összes farkast, az összes vadállatot, hogy az őzikéknek békés, nyugodt életük legyen.

 De talán ekkor az őzikék elsatnyulnának, elpuhulnának, és lassan leállna törzsfejlődésük, megszakadna az ő fajuk.

A nehézségek, a gondok, a létért való küzdelem erősíti az embert. 

Annak a gyermeknek, aki a búra alatt nő fel, akinek nem kell szellemi, fizikai nehézségekkel megküzdenie, annak nem fog kialakulni se a fizikai, se a szellemi tűrőképessége, erőnléte. 

Nem fog kialakulni az immunrendszere. 

A nehézségek Isten ajándékai, melyekkel nap, mint nap megküzdve bontogatjuk szárnyainkat. 

A diák, leckéje fölé görnyedve, akárcsak a sportoló, a maga súlyzója alatt erőlködik, felnő, erősödik, hogy lassan bajnok legyen. 

 

Furcsa lenne az a futballista, aki meccs közben leülne, és elkezdene sírdogálni, hogy elrúgták tőle a labdát. Nevetséges lenne, ha sírva kérné, hogy adják vissza neki a futballt, mert ő is gólt akarna rúgni. 

A létért küzdeni kell! 

Minden egyes gólért a csapatnak is, de minden játékosnak külön-külön is, meg kell küzdeni.  

Az eredményes játék verejtékből, erőfeszítésből, összefogásból, küzdelemből születik.

Isten a maga végtelen irgalmasságával úgy látta jónak, hogy az ember önmagát, környezetét, vajúdó erőfeszítéssel tudja csak világra hozni.  

Nem kell félni a munkától, az erőfeszítéstől. 

Vegyük vállunkra a keresztünket, és úgy kövessük a megfeszített Krisztust. 

A lét kibontakozása a munka, a küzdelem maga.

Legyen áldott az ő szent fölsége, és kérjük, hogy adjon erőt a mindennapi keresztjeink hordozásához, a nehézségek vállalásához, a verejtékhez, mindahhoz, ami szükséges önmagunk, nemzetünk és szép világunk továbbteremtéséhez.