Adventi elmélkedések 8. - Istenben bízhatunk 

 

Nagyon szeretem Jézus kenyérszaporításos történetét. 

A Szentírásból tudjuk, hogy közvetlen előtte való nap, Heródes, Keresztelő János fejét veszi. Jézust is, akárcsak minden jó érzésű embert, megdöbbent, hogy lehet ilyen cinikus, buta, barbár tettet véghezvinni? 

De nem omlik össze, nem csügged, és nem is liheg bosszú után, csendesen visszavonul, majd az utána menő emberek felé fordul: gyógyít, bátorít, erőt, hitet ad nekik.

 Este, mikor leszáll a nap, és az emberek összebújnak, akkor arra buzdítja apostolait, hogy adjanak enni mindenkinek. 

Az emberek szomorúan számolják össze mindazt, amijük van: néhány hal, kevés kenyér.

 Isten a maga jóságával megáldja és megsokszorosítja az emberek adományát. 

Az Apostolok szétosztják a betevő falatot, és csodálkozva látják, hogy bőségesen jut mindenkinek. Senkinek nem kell üres gyomorral elmennie. Csoda!!!

Én hiszem azt, hogy Isten nem csodákat vár tőlünk, a csodát ő maga teszi, mi a tőlünk telhető kis lépéseket kell, hogy megtegyük. 

A szeretetből vállalt kis ajándékainkat meg tudja sokszorosítani, és gyümölcsözővé teszi.

 Tizennégy éves gyermekvédelmi munkám alatt újra és újra megtapasztalom, hogy az élet kis lépései Isten kezében milyen hatalmas eredményeket tudnak szülni. 

Ne számoljunk kishitűen, hanem szeressünk, és álmaink megvalósulnak!

Meg vagyok győződve arról, hogy nemcsak volt Magyarország, és nemcsak a történelmi múltunkkal kell foglalkoznunk, hanem Istenben bízó lélekkel, a népek nagy családjával váll-váll mellett kell elindulnunk, és népünk újból egészséges, egységes családdá válik.