Nem örökre megyek, de nem jövök vissza,

lábam tétován lép ismeretlen útra.

Mindent ami voltam, vagy lennék, itt hagyok,

s más alakban, térben élem a holnapot.

♥

Én leszek az idő, meg a csönd, s a bánat,

én fogom lecsukni, fekete pilládat.

Én zöldülök ki majd májusban a fákban,

s én halok meg minden nyugvó napsugárban.

♥

Ott fehérlek majd a távoli ködben,

ott illatozok rózsaként  a kertben.

Pohár üvegfalán én leszek a pára,

s tőlem lesz szelídebb azt est magánya.

♥

Harcba szállok Érted, amikor csak kéred,

s véremmel pótolom majd kihulló véred.

A mindenség leszek - s mégsem leszek semmi

s holnap virradatra meg tanulok hinni!