Chiara Lubich ~ A szeretet művészete
'Mint saját magunkat'
'...felebarátodat pedig szeresd úgy, mint saját magadat.' (Mt 19,19)
Az 'Aranyszabály'
A szeretet egy másik ismert feltétele, mely minden vallás szent könyvében megtalálható, az, hogy úgy szeressük a másikat, mint önmagunkat. Azt tegyük a másiknak, amit szeretnénk, hogy velünk is tegyenek, és ne tegyünk olyat, amit nem szeretnénk, hogy velünk tegyenek.
Gandhi nagyon jól megfogalmazta ezt az ún. 'Aranyszabályt':
'Te és én egyek vagyunk. Nem árthatok neked, anélkül hogy sebet ne ejtenék magamon.'
Az evangélium ezt így fejezi ki:
'Úgy bánjatok az emberekkel, ahogyan akarjátok, hogy veletek is bánjanak.' (Lk 6,31).
Az iszlám hagyományban ez a mondat így szól:
'Nem vagy igaz hívő, ha nem kívánod testvérednek azt, amit magadnak szeretnél.'
Ebből az alapelvből ered az a szabály, mely - ha valóra váltjuk - már önmagában is a harmónia kialakulásának legfőbb hajtóereje lehetne egyének és csoportok között. Gondoljunk csak bele, milyen lenne a világ, ha az egyének mellett a népek, a népcsoportok, az államok is gyakorlattá váltanák egymás között az 'Aranyszabályt': 'Szeresd a másik hazáját, mint a sajátodat...'
Törvény, mely ott él minden szívben
'Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is azt tegyétek velük' (Mt 7,12)
Így kell szeretnünk minden felebarátot, akivel a nap folyamán találkozunk.
Képzeljük bele magunkat az ő helyzetébe, és bánjunk vele úgy, ahogyan szeretnénk, hogy velünk is bánjanak. A bennünk szóló isteni hang minden helyzetben megsúgja majd, hogyan fejezzük ki szeretetünket. Testvérünk éhes? Gondoljunk arra, hogy mi vagyunk éhesek, és adjunk neki enni.
Igazságtalanság érte? Én vagyok az, aki elszenvedte!
Sötétben jár, kétségek gyötrik? Velem történik mindez. Vigasztaljuk meg, hordozzuk terheit, és ne nyugodjunk addig, amíg vissza nem tér a fény a lelkébe, és nem érez enyhülést. Hiszen mi is arra vágyunk, hogy így tegyenek velünk.
Testvérünk mozgásában korlátozott? Annyira akarom szeretni őt, hogy szinte testemben-lelkemben érezzem a korlátozottságát. A szeretet rávilágít majd a legjobb megoldásra annak érdekében, hogy ő is egyenértékűnek érezhesse magát a többiekkel. Sőt, megtapasztalja majd a kegyelmet, hiszen mi, keresztények tudjuk, mennyit ér a fájdalom.
Tegyünk hát így mindenkivel személyválogatás nélkül.
Minden jóakaratú embernek
Tudjuk, hogy a megfogalmazások sokszínűsége ellenére is a világ legjelentősebb vallásainak alapja az 'Aranyszabály'. Ez az értékes alapelv leírja, hogy azt tegyük másoknak, amit magunknak szeretnénk.
Ez kereszténység. Akik ezt vallják, természetüknél fogva keresztények.
Úgy gondolom, hogy egy ilyen alapelv nemcsak a keresztényekre és más vallások híveire érvényes, hanem minden jóakaratú emberre, hiszen ésszerű, egészséges, igaz és egyetemes elvről van szó.
Az emberi természeten túl
'Felebarátodat pedig szeresd úgy, mint saját magadat' (Mt 19,19).
Ez a mondat állandó feszültséget eredményez bennünk, hiszen emberi természetünk önmagát szereti.
A híradások gyakran szólnak természeti csapásokról: földrengések, viharos szelek, melyek sebesülteket, hajlékukat vesztett áldozatokat követelnek.
Nem mindegy, hogy a károsultak között vagyunk-e vagy sem. Akkor is, ha valamicske segítséget nyújthatunk nekik, nem rólunk van szó, nem mi vagyunk a helyükben.
De megtörténhet, hogy holnap épp fordítva lesz: a halálos ágyamon fekszem - ha egyáltalán lesz ágyam!, a többiek pedig a szabadban élvezik a napsütést, az életet.
'Felebarátodat pedig szeresd úgy, mint saját magadat':
Krisztus parancsa felülmúlja emberi természetünket.
Az az ajándék nem emberi természetű, amit hozott, amit a szamariai asszonynak említett.
Azért lehetséges az azonosulás testvérünk fájdalmával, örömével vagy a másik aggodalmával, mert ott él bennünk az isteni természetű szeretet.
A keresztény szereteteben testvérünk valóban vigaszt talál. Legközelebb pedig lehet, hogy ő fog vigaszt nyújtani nekünk. Így élhető igazán az élet, másképp igencsak kemény és nehéz, sőt néha még lehetetlennek is tűnhet.
Te és a másik, Krisztus két tagja vagytok
Isten minden igéje a legkevesebbet és egyben a legtöbbet kéri tőlünk.
Ezért, amikor olvasod, hogy 'Felebarátodat pedig szeresd úgy, mint saját magadat' (Mt19,19),
a testvériség legfőbb törvényével találkozol.
A felebarát egy másik én, így kell szeretned őt.
Ha sír, sírjál vele, és ha nevet, nevessél vele. Ha tudatlan, légy te is tudatlanná,
és ha elveszítette az édesapját, egyesülj fájdalmával.
Te és ő Krisztus két tagja vagytok. Mindegy, hogy melyiktek szenved, számodra ugyanazt jelenti, mert neked Isten számít, aki mindkettőtök Atyja.
Ne keress hát kibúvót a szeretet elől! A felebarát az, aki éppen elhalad melletted, legyen szegény vagy gazdag, szép vagy csúnya, tudatlan vagy művelt, szentéletű vagy bűnös, honfitárs vagy külföldi, pap vagy világi, bárki. Próbáld szeretni azt, aki életed jelen pillanatában felbukkan előtted. meglátod, lelkedben korábban ismeretlen, új erő fakad, mely új színt hoz életedbe, és választ ad ezernyi kérdésedre.
A szeretet egyenlővé tesz
Ha közömbösek és érdektelenek maradunk felebarátunk szükségletei iránt, akár az anyagi, akár a lelki javak terén, nem mondhatjuk el, hogy úgy szeretjük testvérünket, mint saját magunkat..
Nem mondhatjuk, hogy úgy szeretjük, ahogy Jézus szerette.
Olyan emberek között, akik a jézusi szeretet-tanításból akarnak meríteni, nincs helye az egyenlőtlenségnek, a megkülönböztetésnek, a kivetettségnek, a nemtörődömségnek.
Mint saját magadat
A Szentlélek, az egység karizmáján keresztül megtanította nekünk, hogy az evangélium szavait - 'felebarátodat pedig szeresd úgy, mint saját magadat' - szó szerint vegyük, és ne úgy, mint egy általános útmutatást. A 'mint' valóban azt jelentette számunkra, hogy úgy. Mindegy, hogy melyikünk kerül egy bizonyos helyzetbe, arra van szükség, hogy úgy éljük meg, mint a sajátunkat.
Megértettük, hogy korábban az embertársaink iránti szeretetünket igencsak alárendeltük önmagunk szeretetének. Megkeresztelt keresztények voltunk, mindennap áldoztunk, de egyáltalán nem gondoltunk arra, hogy a másikat úgy szeressük, mint saját magunkat. Szeretetünk egyedül saját magunk felé irányult. Meg kellett térnünk ebben, és úgy gondoskodni a másikról, mint saját magunkról.
Így tettünk minden felebaráttal, akivel csak találkoztunk, és forradalom születette belőle.
Ha gyakorlattá váltjuk ezt a szeretetet, megérinti a lelkeket; az emberek csodálkozni fognak, és megkérdezik tetteink indítékát. Nekünk pedig lehetőségünk nyílik, hogy elmagyarázzuk, miért szolgáljuk, miért segítjük felebarátainkat. Az érdeklődők közül sokan lesznek, akik kedvet kapnak, hogy ők is kipróbálják, és elkezdjenek így élni.
Akkor az egymás iránt közömbös emberek - ezt általában mindannyian elmondhatjuk magunkról, akkor is, ha keresztények vagyunk - új életre kelnek, érdeklődni kezdenek egymás iránt, szeretni kezdik egymást, és közösséggé alakulnak. Így az evangélium egyetlen mondatának valóra váltásával, 'felebarátodat pedig szeresd úgy, mint saját magadat', megsejtünk valamit abból, mi is valójában az élő Egyház. Hiszen Szent Pál is ezt mondja 'az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: Szeresd felebarátaidat, mint saját magadat.' (Gal 5,14)
'...felebarátodat pedig szeresd úgy, mint saját magadat.' (Mt 19,19)
Az 'Aranyszabály'
A szeretet egy másik ismert feltétele, mely minden vallás szent könyvében megtalálható, az, hogy úgy szeressük a másikat, mint önmagunkat. Azt tegyük a másiknak, amit szeretnénk, hogy velünk is tegyenek, és ne tegyünk olyat, amit nem szeretnénk, hogy velünk tegyenek.
Gandhi nagyon jól megfogalmazta ezt az ún. 'Aranyszabályt':
'Te és én egyek vagyunk. Nem árthatok neked, anélkül hogy sebet ne ejtenék magamon.'
Az evangélium ezt így fejezi ki:
'Úgy bánjatok az emberekkel, ahogyan akarjátok, hogy veletek is bánjanak.' (Lk 6,31).
Az iszlám hagyományban ez a mondat így szól:
'Nem vagy igaz hívő, ha nem kívánod testvérednek azt, amit magadnak szeretnél.'
Ebből az alapelvből ered az a szabály, mely - ha valóra váltjuk - már önmagában is a harmónia kialakulásának legfőbb hajtóereje lehetne egyének és csoportok között. Gondoljunk csak bele, milyen lenne a világ, ha az egyének mellett a népek, a népcsoportok, az államok is gyakorlattá váltanák egymás között az 'Aranyszabályt': 'Szeresd a másik hazáját, mint a sajátodat...'
Törvény, mely ott él minden szívben
'Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is azt tegyétek velük' (Mt 7,12)
Így kell szeretnünk minden felebarátot, akivel a nap folyamán találkozunk.
Képzeljük bele magunkat az ő helyzetébe, és bánjunk vele úgy, ahogyan szeretnénk, hogy velünk is bánjanak. A bennünk szóló isteni hang minden helyzetben megsúgja majd, hogyan fejezzük ki szeretetünket. Testvérünk éhes? Gondoljunk arra, hogy mi vagyunk éhesek, és adjunk neki enni.
Igazságtalanság érte? Én vagyok az, aki elszenvedte!
Sötétben jár, kétségek gyötrik? Velem történik mindez. Vigasztaljuk meg, hordozzuk terheit, és ne nyugodjunk addig, amíg vissza nem tér a fény a lelkébe, és nem érez enyhülést. Hiszen mi is arra vágyunk, hogy így tegyenek velünk.
Testvérünk mozgásában korlátozott? Annyira akarom szeretni őt, hogy szinte testemben-lelkemben érezzem a korlátozottságát. A szeretet rávilágít majd a legjobb megoldásra annak érdekében, hogy ő is egyenértékűnek érezhesse magát a többiekkel. Sőt, megtapasztalja majd a kegyelmet, hiszen mi, keresztények tudjuk, mennyit ér a fájdalom.
Tegyünk hát így mindenkivel személyválogatás nélkül.
Minden jóakaratú embernek
Tudjuk, hogy a megfogalmazások sokszínűsége ellenére is a világ legjelentősebb vallásainak alapja az 'Aranyszabály'. Ez az értékes alapelv leírja, hogy azt tegyük másoknak, amit magunknak szeretnénk.
Ez kereszténység. Akik ezt vallják, természetüknél fogva keresztények.
Úgy gondolom, hogy egy ilyen alapelv nemcsak a keresztényekre és más vallások híveire érvényes, hanem minden jóakaratú emberre, hiszen ésszerű, egészséges, igaz és egyetemes elvről van szó.
Az emberi természeten túl
'Felebarátodat pedig szeresd úgy, mint saját magadat' (Mt 19,19).
Ez a mondat állandó feszültséget eredményez bennünk, hiszen emberi természetünk önmagát szereti.
A híradások gyakran szólnak természeti csapásokról: földrengések, viharos szelek, melyek sebesülteket, hajlékukat vesztett áldozatokat követelnek.
Nem mindegy, hogy a károsultak között vagyunk-e vagy sem. Akkor is, ha valamicske segítséget nyújthatunk nekik, nem rólunk van szó, nem mi vagyunk a helyükben.
De megtörténhet, hogy holnap épp fordítva lesz: a halálos ágyamon fekszem - ha egyáltalán lesz ágyam!, a többiek pedig a szabadban élvezik a napsütést, az életet.
'Felebarátodat pedig szeresd úgy, mint saját magadat':
Krisztus parancsa felülmúlja emberi természetünket.
Az az ajándék nem emberi természetű, amit hozott, amit a szamariai asszonynak említett.
Azért lehetséges az azonosulás testvérünk fájdalmával, örömével vagy a másik aggodalmával, mert ott él bennünk az isteni természetű szeretet.
A keresztény szereteteben testvérünk valóban vigaszt talál. Legközelebb pedig lehet, hogy ő fog vigaszt nyújtani nekünk. Így élhető igazán az élet, másképp igencsak kemény és nehéz, sőt néha még lehetetlennek is tűnhet.
Te és a másik, Krisztus két tagja vagytok
Isten minden igéje a legkevesebbet és egyben a legtöbbet kéri tőlünk.
Ezért, amikor olvasod, hogy 'Felebarátodat pedig szeresd úgy, mint saját magadat' (Mt19,19),
a testvériség legfőbb törvényével találkozol.
A felebarát egy másik én, így kell szeretned őt.
Ha sír, sírjál vele, és ha nevet, nevessél vele. Ha tudatlan, légy te is tudatlanná,
és ha elveszítette az édesapját, egyesülj fájdalmával.
Te és ő Krisztus két tagja vagytok. Mindegy, hogy melyiktek szenved, számodra ugyanazt jelenti, mert neked Isten számít, aki mindkettőtök Atyja.
Ne keress hát kibúvót a szeretet elől! A felebarát az, aki éppen elhalad melletted, legyen szegény vagy gazdag, szép vagy csúnya, tudatlan vagy művelt, szentéletű vagy bűnös, honfitárs vagy külföldi, pap vagy világi, bárki. Próbáld szeretni azt, aki életed jelen pillanatában felbukkan előtted. meglátod, lelkedben korábban ismeretlen, új erő fakad, mely új színt hoz életedbe, és választ ad ezernyi kérdésedre.
A szeretet egyenlővé tesz
Ha közömbösek és érdektelenek maradunk felebarátunk szükségletei iránt, akár az anyagi, akár a lelki javak terén, nem mondhatjuk el, hogy úgy szeretjük testvérünket, mint saját magunkat..
Nem mondhatjuk, hogy úgy szeretjük, ahogy Jézus szerette.
Olyan emberek között, akik a jézusi szeretet-tanításból akarnak meríteni, nincs helye az egyenlőtlenségnek, a megkülönböztetésnek, a kivetettségnek, a nemtörődömségnek.
Mint saját magadat
A Szentlélek, az egység karizmáján keresztül megtanította nekünk, hogy az evangélium szavait - 'felebarátodat pedig szeresd úgy, mint saját magadat' - szó szerint vegyük, és ne úgy, mint egy általános útmutatást. A 'mint' valóban azt jelentette számunkra, hogy úgy. Mindegy, hogy melyikünk kerül egy bizonyos helyzetbe, arra van szükség, hogy úgy éljük meg, mint a sajátunkat.
Megértettük, hogy korábban az embertársaink iránti szeretetünket igencsak alárendeltük önmagunk szeretetének. Megkeresztelt keresztények voltunk, mindennap áldoztunk, de egyáltalán nem gondoltunk arra, hogy a másikat úgy szeressük, mint saját magunkat. Szeretetünk egyedül saját magunk felé irányult. Meg kellett térnünk ebben, és úgy gondoskodni a másikról, mint saját magunkról.
Így tettünk minden felebaráttal, akivel csak találkoztunk, és forradalom születette belőle.
Ha gyakorlattá váltjuk ezt a szeretetet, megérinti a lelkeket; az emberek csodálkozni fognak, és megkérdezik tetteink indítékát. Nekünk pedig lehetőségünk nyílik, hogy elmagyarázzuk, miért szolgáljuk, miért segítjük felebarátainkat. Az érdeklődők közül sokan lesznek, akik kedvet kapnak, hogy ők is kipróbálják, és elkezdjenek így élni.
Akkor az egymás iránt közömbös emberek - ezt általában mindannyian elmondhatjuk magunkról, akkor is, ha keresztények vagyunk - új életre kelnek, érdeklődni kezdenek egymás iránt, szeretni kezdik egymást, és közösséggé alakulnak. Így az evangélium egyetlen mondatának valóra váltásával, 'felebarátodat pedig szeresd úgy, mint saját magadat', megsejtünk valamit abból, mi is valójában az élő Egyház. Hiszen Szent Pál is ezt mondja 'az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: Szeresd felebarátaidat, mint saját magadat.' (Gal 5,14)
