Azoknak - akik egyedül maradnak a gyermekük felnevelésében

Szeretnék mások számára is láthatóvá tenni egy példát, ami szerintem azoknak adhat erőt, akik egyedül maradtak gyermekük felnevelésében.

A történet Karol Wojtyláról és apjáról szól.

Karol kilenc éves volt, amikor elhunyt az édesanyja. Emilia halála még közelebb hozta apát és fiát. Az idősebb Karol maga vette kézbe Lolek nevelését. A főhadnagy úr régi vágású úriember volt: apró bajuszt viselt, cvikkert hordott, katonás precizitás, erős kötelességtudat és puritánság jellemezte. Az anyai szeretetet és az asszonyi melegséget nem tudta pótolni, de odafigyelést, törődést bőségesen nyújtott helyette.
- Csodálatos ember volt. Az őt ért csapások mérhetetlen lelki mélységeket tártak fel benne, bánata imává nemesedett. Annak puszta látványa, hogy letérdel, meghatározó volt fiatal éveimre. Annyira magas mércét állított fel magának, hogy nem volt szükség rá, hogy fiával is ugyanezt tegye. Példája elég volt ahhoz, hogy önfegyelemre és kötelességtudatra tanítson. Rendkívüli lény volt -  festette le édesapját II János Pál. (Ne féljetetek)
Az apa készítette kettejüknek a reggelit és a vacsorát, ő mosogatott, takarított. Szűkös nyugdíjából nem futotta új ruhákra, ezért eredeti végzettségét, a szabómesterséget hasznosítva maga tartotta rendben ruházatukat....
Szigorú, ám kellő körültekintéssel összeállított időbeosztást dolgozott ki a fia számára, s ellenőrizte, betartja-e. A nap a reggeli misével indult, utána következett az iskola, a délután az aktív pihenés - focizás, futás, pingpongozás - illetve a tanulás ideje volt....majd édesapja "órái" következtek. A főhadnagy úr főleg történelmei és irodalmi kérdésekről beszélt, megszokott szófukarsága ilyenkor semmivé lett. Könyveket, képeket, újságcikkeket vett elő, úgy magyarázott fiának Lengyelország múltjáról. Királyokról és hadvezérekről mesélt, felkelésekről, leverésükről... E beszélgetések fordították Karol érdeklődését a lengyel történelem és irodalom felé.
Karol szerette az édesapját, és belátta, hogy mindez a javát szolgálja, betartotta hát a szabályokat, a főhadnagy úrnak nem volt szüksége arra, hogy fegyelmezzen...
Az édesapja által kidolgozott napirend igen hasznosnak bizonyult Loleknek a későbbiekben is: rászoktatta a rendszeres és módszeres tanulásra, ezen túl hozzásegítette, hogy a lehető legjobban kihasználja az idejét. Ezek az évek jó felkészítésnek bizonyultak ahhoz a feszített munkatempóhoz, amit főpapként, majd pápaként diktált magának.

(Regényi Huba: II János Pál Isten atlétája)